Verdaszerelem

Verdaszerelem
Ahogy a cím is elárulja, ebben a blogban autókról fogok írni. Minden érdeklődőt szeretettel várok e szerény oldalra!

Egy kis biztatás:

"A sebességkorlátozás, ha áttételesen is, napjaink gazdaságának egyik erős pillére, azért van rá szükség, mert a gyorshajtásra is szükség van." - Gyulavitéz (Totalcar, 2008. 11. 05.)

Háttérzene

Friss topikok

Linkblog

2009.05.09. 17:27 ifj. Szurkos András

Minden, amit a benzinről tudni kell

A benzint a nyers, természetes kőolajból kapjuk, lepárlás útján. Nyilván tudja mindenki, hogy cseppfolyós halmazállapotú, és jellegzetes szaga (nekem illata) is sokak által ismert. Sosem csak egy-, hanem mindig többfajta szénhidrogént tartalmaz az alkánok homológ sorából. Ebbe a sorozatba a telített szénhidrogének tartoznak, ami azt jelenti, hogy a szénatomok között kizárólag egyszeres kötéseket találunk. Összegképletük csak C-t (szenet) és H-t (hidrogént) tartalmaz, s úgy áll elő, hogy ha a vegyületben n darab szén található, akkor ezekhez a szénatomokhoz összesen 2n+2 darab hidrogén kapcsolódik. Tehát általános összegképletük ily módon adható meg: CnH2n+2. Ez azonban még nem minden, hiszen a motorbenzin több mint négyszázféle vegyületből áll. Ezek mindegyike szénhidrogén, de nem csak és kizárólag alkán: találunk olefineket*, ciklohexánt*, benzolt*, toluolt*, orto-meta- és paraxilolokat*, valamint egyéb vegyületeket.
A benzin sűrűsége kisebb a vízénél, melyben egyáltalán nem is oldódik, hanem egyszerűen „lebeg” a felszínén. Belőle egy köbméter csak 730 kilogrammot nyom, ugyanekkora térfogatú (desztillált) víz pedig már 1000-et.

A benzin árát a legtöbb országban jövedéki adó terheli, melyet literre vetítve számítanak ki, és nem mindenhol ugyanannyi. Természetesen hazánkban is jövedéki termék a többi üzemanyaggal egyetemben, s a befolyó pénzeket állítólag az útalapba fektetik. Az utak minősége azonban nem ezt tükrözi, tehát mindnyájan tudjuk, hogy egyszerű fedőszövegről van szó ezzel kapcsolatban is. Mellékesen megjegyezném azt is, hogy például az Amerikai Egyesült Államokban a benzin árának nincs adótartalma, és ez is hozzájárul olcsóbb voltához.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban megemlíteném az oktánszámot is, mellyel a benzin kompresszió-tűrését fejezik ki. A hetes szénatomszámú tiszta heptán oktánszáma nulla, a tiszta izooktáné pedig száz. Ebből az adódik, hogy a 95-ös oktánszámú benzin sűrítésre alkalmassága olyan, mint azé a vegyületé, amely kilencvenöt százalékban izooktánt és a maradék öt százalékban heptánt tartalmaz, ezért szuperbenzinnek is nevezik. Esetében nem jellemző az ún. kopogásos égés, amely a nem kívánatos, szikra előtti meggyulladást jelenti.
A kisebb oktánszámú benzineknél inkább előfordul, és sajnos kárt tehet a motorban, hiszen ekkor a lángfront sebessége elérheti a 2000 m/s-os értéket is, amely szabályos égés esetén mindössze 40-50 m/s lenne.

Táblázatos összefoglaló az alkánok és alkének sorának első tíz tagjáról

*magyarázatok:
olefin: Régies kifejezés az alkénekre, melyek telítetlen, kettős kötést tartalmazó szénhidrogének. Az effajta kötések száma szerint megkülönböztetünk mono-, di- és triolefineket. A mono előtagúak homológ sort alkotnak, s általános összegképletük CnH2n.

ciklohexán: A cikloalkánok homológ sorába tartozik, mely sorozat tagjainak általános összegképlete ugyanaz, mint az alkéneké. Náluk azonban nem a kettős kötések miatt kevesebb a hidrogének száma, esetükben az első és az utolsó szénatom is összekapcsolódik egymással, ezért nem tud annyi H csatlakozni, mint az alkánoknál.

benzol: Színtelen, kellemetlen szagú, erősen mérgező folyadék, melyet Michael Faraday fedezett fel 1825-ben. Aromás vegyület, ami azt jelenti, hogy a szénatomok között olyan kötések találhatóak, melyek átmenetet képeznek az egyszeres és a kétszeres kötés között.
A benzol összegképlete C6H6.

toluol (metilbenzol): A benzol homológja, melytől annyiban különbözik, hogy az egyik szénhez nem egy hidrogénatom, hanem egy metilcsoport (-CH3) kapcsolódik. Színtelen, kellemetlen szagú, mérgező, az agyat és az idegrendszert károsító anyag, melynek összegképlete C7H8.

xilol (dimetilbenzol): A xilolok nagyon gyúlékony anyagok, s kormozó lánggal égnek. A benzol dimetil-származékai, tehát esetükben már két metilcsoport kapcsolódik a gyűrűhöz. Azért vannak hárman, mert egymás konstitúciós izomerjei, ami azt jelenti, hogy egyedül a metilcsoportok kapcsolódási sorrendje miatt különböznek.
 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://verdaszerelem.blog.hu/api/trackback/id/tr1001111723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása